2025. november 20., csütörtök, 15:43
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. 112 éves történetének egyik legnagyobb volumenű hatóanyaggyártási beruházását adta át Budapesten. Az új, saját forrásból finanszírozott, 30 milliárd forint értékű üzem egy globálisan piacvezető gyógyszer hatóanyagát fogja előállítani, számos technológiai újdonsággal. Több
Jan. 28.

20 éves az Egis vietnami irodája

Mára az Egis is szerepel a Vietnamban működő külföldi cégek Top50-es listáján.

Több
Jan. 22.

A gyógyszeripar a hazai nemzetgazdaság egyik kulcsszereplője

Átfogó elemzésben tekintette át a hazai gyógyszeripar 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó „békeévben” nyújtott teljesítményét a Nézőpont Intézet a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) 16 gyógyszergyártó tagvállalatának megbízásából.

Több
Jan. 14.

Boldog ünnepeket – környezettudatosan!

Papírból fát: 2020-ban is nagy sikerrel folytatódott korábban indított kezdeményezésünk, amely a vállalati papír üdvözlőlapok számának csökkentését célozza: decemberben 95%-kal kevesebb lapot küldtünk ki, mint két évvel korábban. Az így megtakarított összeget az Egis fásításra, növénytelepítésre fordítja – az akció tehát kétszeresen szolgálja környezetünk védelmét.

Több
Jan. 06.

Hogyan kezeljük az izolációt a járványhelyzetben?

Az Egis válasza az emberközpontúság és a gyors alkalmazkodás.

Több
Dec. 22.

Fertőtlenítő állomások a gyógyszerészek és a betegek biztonságáért

A fertőzésveszély mérséklésében nagy szerepe van a fertőtlenítésnek is. Felelős vállalatként az Egis a koronavírusjárvány második hullámában is támogatja a gyógyszertárak biztonságos működését.

Több
Dec. 21.

Favipiravir az Egistől – az Egis gyors és sikeres fejlesztése

Új hazai gyógyszer a koronavírus fertőzésben szenvedő betegek kezeléséhez

Több
Dec. 15.

Egis az Online Műegyetemi Állásbörzén

Kisfilmünk a rendezvény legnépszerűbb videói között volt.

Több
Dec. 15.

Szakmai ismeretterjesztés digitálisan

A tavasszal a járványhelyzet miatt életbe lépő korlátozások miatt az Egisnél is több munkafolyamat a digitális térbe helyeződött át. A személyes találkozások minimalizálása okán számos előremutató, az idők során eredményesnek bizonyuló megoldás született. Ezek egyike az a webkonferencia-sorozat, amelyet a szakma részéről fokozott érdeklődés övezett.

Több
Dec. 14.

Eredményesen zárultak az Egis Prevenciós Életmódnapok Kőbányán

Vállalatunk a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram (MÁESZ) gyémántfokozatú főtámogatójaként kiemelt kérdésnek tekinti az egészségmegőrzést. A MÁESZ programjai országos, népegészségügyi szempontból is rendkívüli jelentőségűek, kőbányai székhelyű vállalatként pedig az Egis a X. kerületnek is felajánlott öt lakossági MÁESZ-szűrőnapot. Így a kerületi polgárok idén kényelmesen, lakhelyükhöz közel vehettek részt a szűrővizsgálatokon.

Több
Dec. 12.

Hajrá, Egis Körmend!

Egis Körmend – a Vas megyei legendás kosárlabdaklub játékosainak mezén olvasható felirat is tudatja, hogy vállalatunk és a piros-fekete csapat újabb egy évre kötött névszponzori szerződést.

Több
Dec. 07.

Az Egis kötelékében – nyugdíj után is

Egisesnek lenni nem csak a munkával töltött éveket jelenti.

Több
Dec. 01.

Pataki emlékverseny: ahol az innováció és kreativitás találkozik

Kollégáink izgalmas, újító ötletei idén is nagy sikert arattak.

Több
WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox