Egis a világban
Az Egis termékei több mint 100 országba jutnak el.
Összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitásait a következő években az Egis Gyógyszergyár Zrt. a körmendi telephelyén. Az Egis a fejlesztéseket saját tőkéből, valamint az azt kiegészítő 1,2 milliárd forint kormányzati támogatásból valósítja meg – jelentette be Poroszlai Csaba vezérigazgató. Ezzel együtt összesen több mint 17 milliárd forint értékű beruházás valósul meg az Egis körmendi telephelyén 2019 óta. Több

Poroszlai Csaba az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója

Megerősítette vezérigazgatói tisztségében Poroszlai Csabát az Egis igazgatósága. A társaság gazdasági igazgatói pozíciójára Vándor Balázst nevezték ki.

Több

Kőbánya díszpolgára lett dr. Hodász István, vállalatunk korábbi vezérigazgatója

Az elismerés olyan személynek adományozható, aki tevékenységével, elvégzett munkájával és emberi magatartásával hozzájárult a kerület fejlődéséhez, gyarapodásához, ezzel emelve Kőbánya hírnevét.

Több

Idén először az Egis is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához

A 2022-es év leghosszabb szombat éjjelén az Egis Tudományos és Technológiai Központ is fogadja a nagyközönséget.

Több

Formabontó kémiaverseny az Egis támogatásával

Bár a Kutatók Éjszakájára csak ősszel kerül sor, a nagyszabású eseménysorozat egyik kísérőrendezvényére már lehet jelentkezni: a gondolkodtató kémiaverseny az Egis támogatásával valósul meg.

Több
WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox