Kulcsszó: elismerés

Jövőbiztos vállalat díj elismerésben részesültünk

A HR Festet szervező csapat a Microsofttal közösen új szakmai díjkategóriát alapított a HR Best-díjak sorában. Az új, Future Proof Organisations, azaz Jövőbiztos szervezetek nevű kategória életre hívásának célja, hogy megtalálják és elismerjék azokat a vállalatokat, amelyek elindultak a digitális transzformáció irányába. Az Egis e területen nyújtott eredményeit az idei HR Fest rendezvény keretében ezüstéremmel jutalmazták. A díjat nyert projekt részleteit az Egis felsővezetői a Microsoft Envision Forum nevű rendezvényén mutatták be.

Több

Munkatársunk sportsikere

Október 27-én rendezték meg a 2019. évi para asztalitenisz országos ranglistaverseny Budapest Bajnokságot, amelyen kollégánk, Bicsák Bettina is részt vett, vállalatunk támogatásával.

Több

Megmutattuk, hol dolgozunk

Az Egis Közösségi Munkatere volt az első állomása az idei Irodaházak Éjszakájának, amelyet immár hatodjára szerveztek meg. Nagyon büszkék vagyunk az új munkaterünkre és igyekszünk azt mindennapi működésünk részévé tenni.

Több

Harmadszor is világbajnok lett íjászatban munkatársunk

Idén szeptemberben a World Archery 3D Íjász Világbajnokságon hét honfitársával együtt képviselte Magyarországot körmendi gyáregységünk logisztikai csoportjának munkatársa, Molnár Ferenc. A kanadai Albertában 26 ország 266 versenyzője közül Molnár Ferenc immár harmadszorra nyerte meg a világbajnokságot és máris készül a következő szezon versenyeire vállalatunk, az Egis támogatásával. Szeretettel gratulálunk!

Több

Címzetes egyetemi docens lett kollégánk

Mindig nagy öröm, ha kollégáink szakmai, tudományos tevékenységét vállalatunkon kívül is elismerik. A minap is ez történt: dr. Ujfalussy Györgynek, K+F partnerkapcsolati igazgatónknak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a címzetes egyetemi docensi címet adományozta.

Több

Egis-különdíj a szórakoztató oktatásért

Kiemelt érték számunkra a tudásmegosztás, ezen belül is a fiatal generációk természettudományi érdeklődésének felkeltése. Ennek jegyében Egis-díj felajánlásával támogatjuk az idén 28-ik alkalommal megrendezett Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.

Több

Díjazták vállalatunkat

Dolgozói képviseleteinkkel szoros és intenzív együttműködésben jelenleg is zajlik munkaruha megújító projektünk. Bár a program még tart, e kooperáció máris ismerésben részesült: kiérdemeltük a rangos Egészséges Munkahelyek – Helyes Gyakorlat Díjat, így részt veszünk a következő, uniós szintű fordulóban is.

Több
WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox