Kulcsszó: _Kiemelten fontos

Egis az ELTE TTK felvételi Nyílt Hetén

Megkülönböztetett figyelem a pályaválasztás előtt állókra.

Több

20 éves az Egis vietnami irodája

Mára az Egis is szerepel a Vietnamban működő külföldi cégek Top50-es listáján.

Több

A gyógyszeripar a hazai nemzetgazdaság egyik kulcsszereplője

Átfogó elemzésben tekintette át a hazai gyógyszeripar 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó „békeévben” nyújtott teljesítményét a Nézőpont Intézet a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) 16 gyógyszergyártó tagvállalatának megbízásából.

Több

Boldog ünnepeket – környezettudatosan!

Papírból fát: 2020-ban is nagy sikerrel folytatódott korábban indított kezdeményezésünk, amely a vállalati papír üdvözlőlapok számának csökkentését célozza: decemberben 95%-kal kevesebb lapot küldtünk ki, mint két évvel korábban. Az így megtakarított összeget az Egis fásításra, növénytelepítésre fordítja – az akció tehát kétszeresen szolgálja környezetünk védelmét.

Több

Hogyan kezeljük az izolációt a járványhelyzetben?

Az Egis válasza az emberközpontúság és a gyors alkalmazkodás.

Több

Eredményesen zárultak az Egis Prevenciós Életmódnapok Kőbányán

Vállalatunk a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram (MÁESZ) gyémántfokozatú főtámogatójaként kiemelt kérdésnek tekinti az egészségmegőrzést. A MÁESZ programjai országos, népegészségügyi szempontból is rendkívüli jelentőségűek, kőbányai székhelyű vállalatként pedig az Egis a X. kerületnek is felajánlott öt lakossági MÁESZ-szűrőnapot. Így a kerületi polgárok idén kényelmesen, lakhelyükhöz közel vehettek részt a szűrővizsgálatokon.

Több

Hajrá, Egis Körmend!

Egis Körmend – a Vas megyei legendás kosárlabdaklub játékosainak mezén olvasható felirat is tudatja, hogy vállalatunk és a piros-fekete csapat újabb egy évre kötött névszponzori szerződést.

Több

Pataki emlékverseny: ahol az innováció és kreativitás találkozik

Kollégáink izgalmas, újító ötletei idén is nagy sikert arattak.

Több

Iparági összefogásnak köszönhetően jutott életeket mentő műszerhez a budai kórház

Az Egis is részt vett abban az iparági összefogásban, amelynek eredményeként rendkívül gyorsan jutott egy életeket mentő műszerhez a Budai Irgalmasrendi Kórház. A közös adománynak köszönhetően mindössze négy nap alatt az intézmény rendelkezésére állt a hordozható ultrahangos készülék.

Több

Második helyen végzett az Egis a legvonzóbb gyógyszeripari vállalatok rangsorában

Közel 35 ezer válaszadó részvételével készítette el felmérését a PwC Magyarország a legvonzóbb munkahelyekről. A koronavírus-járvány miatt új szempontok is felkerültek a legfontosabb munkahelyválasztási tényezők közé.

Több
WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox