Események
2019. szeptember 27., péntek, 13:44

Vállalatunk volt a házigazda a Gyógyszerészek világnapjának hazai rendezvényén

Idén 4. alkalommal adott helyszínt az Egis Tudományos és Technológiai Központ a „Gyógyszerészek világnapja” rendezvénynek, melynek középpontjában a „Felelős gyógyszeralkalmazás – gyógyszerészi támogatás” áll.
Események

Vállalatunk volt a házigazda a Gyógyszerészek világnapjának hazai rendezvényén

Idén 4. alkalommal adott helyszínt az Egis Tudományos és Technológiai Központ a „Gyógyszerészek világnapja” rendezvénynek, melynek középpontjában a „Felelős gyógyszeralkalmazás – gyógyszerészi támogatás” áll.
2019. szeptember 27., péntek, 13:44
Szerző:
2019. szeptember 27., péntek, 13:44
Szerző:

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) és az MTA Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottsága együttes ülésén a résztvevőket dr. Hodász István, az Egis vezérigazgatója köszöntötte házigazdaként és a vállalatnál dolgozó 230 gyógyszerész kolléga, valamint a vállalatvezetés és a munkatársak nevében.

 

Köszöntőjében elmondta, az itt dolgozó kollégák abban látják munkájuk célját, hogy a betegek meggyógyuljanak az Egis gyógyszerek által kínált terápiától, és ez jóval többet jelent annál, minthogy készítményeinket kifejlesztjük, legyártjuk és elhagyják a gyárkaput. Ebben segít a felelős gyógyszeralkalmazás is, amelynek elősegítéséért számos kezdeményezést indítottunk. Megalapítottuk a „Kiváló Gyógyszerészi Gondozásért Díjat” és a Kiváló Gyógyszertári Asszisztensi Díjat” a Magyar Gyógyszerészi Kamarával együttműködésben. Létrehoztuk a nyugodtlelekkel.hu oldalt, amely a szorongásos betegségekkel küzdő pácienseket segíti rávezetni a helyes életmódra. Emellett kiemelt főtámogatóként hozzájárulunk ahhoz, hogy a Magyarország Egészségvédelmi Szűrőprogramja keretében több mint 400 hazai helyszínre, közöttük számos hátrányos és kiemelten hátrányos helyzetű településre is eljuthasson 37 féle lakossági szűrés térítésmentesen.

 

Ezt követően Dr. Szökő Éva, az MGYT elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a terápiás hűség szignifikánsan gyengül a krónikus betegségek hosszas kezelési ideje alatt. Bejelentette, hogy a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), a Semmelweis Egyetem, a Hungaropharma és az MGYT együttműködésével széleskörű adherencia programot indít.  A továbbiakban Dr. Tarnai Judit, az OGYÉI általános főigazgató-helyettese a felelős gyógyszeralkalmazásról tartott előadást, ezt követte Hankó Zoltán, az MGYK elnöke és Dr. Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) elnöke.  

 

Az előadássorozat Dr. Tábi Tamás egyetemi docens, Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézet valamint Dr. Viola Réka, az MGYT Farmakoterápiás és Gyógyszerészi Gondozási Szakosztály elnökének beszédével, valamint az egészségtudatos magatartásról illetve az öngyógyítással kapcsolatos tévhitekről tartott betegedukációs mintaelőadásokkal ért véget. A szakmai program az Egis Tudományos és Technológiai Központ megtekintésével zárult, ahol a résztvevők többek között multimédiás interaktív alkalmazásokon keresztül átfogó képet kaphattak a generikus gyógyszerfejlesztésről és -gyártásról az Egisben.

 

WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox