Események
2020. szeptember 21., hétfő, 16:39

Vállalatunk idén is támogatta a Magyar Sajtófotó Pályázatot

Immár hagyomány, hogy az Egis támogatja az évenként megrendezett Sajtófotó pályázatot. A 38. alkalommal megrendezett pályázatra beküldött legjobb pályaműveket kiállítás mutatja be, ezt először Budapesten láthatják az érdeklődők.
Események

Vállalatunk idén is támogatta a Magyar Sajtófotó Pályázatot

Immár hagyomány, hogy az Egis támogatja az évenként megrendezett Sajtófotó pályázatot. A 38. alkalommal megrendezett pályázatra beküldött legjobb pályaműveket kiállítás mutatja be, ezt először Budapesten láthatják az érdeklődők.
2020. szeptember 21., hétfő, 16:39
Szerző:
2020. szeptember 21., hétfő, 16:39
Szerző:

Az Egis kiemelt figyelmet fordít a fenntartható fejlődésre, egészséges környezünk megóvására, a biodiverzitás fenntartására. Ennek jegyében támogatjuk évek óta a Sajtófotó pályázat Természet és tudomány kategóriáját, ily módon hozzájárulva ahhoz, hogy a képek közvetítette mondanivaló a természetvédelem jelentőségéről minél szélesebb közönséghez eljuthasson.

Idén a járványhelyzet miatt a pályázat tavaszi díjátadója őszre tolódott, és a legjobb pályaműveket bemutató kiállítás is szeptember 9-én nyitotta meg kapuit a budapesti Capa Központban (később az ország számos városában látható lesz majd). A Természet és tudomány kategóriában az egyedi felvételek első díját Török János A hattyú halála című fotója nyerte el. A zsűri a második helyre Kerekes M. István Együttlét című felvételét választotta, a harmadik helyezett Rácz Péter – norvég lazactelepeket ábrázoló – Űrlény négykerekű biciklivel  (fent) című képe lett.

Ugyanezen kategóriában a fotósorozatok közül Hajdú D. Andrásnak az Afrikában harmincöt éve áldatlan körülmények között gyógyító dr. Hardi Richárd szemész mindennapjaiba bepillantást nyújtó A kongói dzsungel magyar hőse című sorozata érdemelte ki az első helyezést. Második helyezést ért el Radisics Milán A szennyezés művészete – A növekedés rejtett költségei című drónfotós sorozata, amely a magasból, szokatlan perspektívából mutatja meg az ipari termelés tájformáló hatásait. Hasonló témát dolgoz fel Kerekes M. István A halál színei című sorozata, amely a Keleti-Kárpátokban található rézbányák okozta szennyeződéseket mutatja be művészi módon.

A díjazott képek témaválasztása is rámutat: a természeti szépsége, az élővilág sokszínűsége, az egészséges környezet olyan érték, amelynek megóvása mindannyiunk közös felelőssége.

A díjazott fotók a pályázat honlapján is megtekinthetők: https://www.sajto-foto.hu/

WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox