Innováció
2019. szeptember 20., péntek, 19:46
Szerző: Kovács Lilla

Új gyártóüzemet adtak át az Egis körmendi telephelyén

Új galenikus készítmények kutatása, fejlesztése, valamint a gyártásukat lehetővé tevő infrastruktúra kialakítása a célja az Egis és konzorciumi partnerei együttműködésében megvalósuló projektnek. Ennek keretében készült el a gyógyszergyár körmendi telephelyén az új, évi 20 millió egységnyi gyógyszerkészítmény előállítását lehetővé tevő modern üzem. Az 5 milliárd forint összköltségű, mintegy 950 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával megépült létesítményt Varga Mihály pénzügyminiszter adta át.

Szerző:
Kovács Lilla
2019. szeptember 20., péntek, 19:46
Szerző: Kovács Lilla
Videó lejátszása

A projekt megvalósítására az Egis Gyógyszergyár Zrt. és konzorciumi partnerei a GINOP-2.2.1-15-2016-00023 számú innovációs pályázat keretében összesen 2,332 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A 2016 őszén indult négyéves projektmegvalósítási időszakban az Egis új galenikus készítmények – azaz nem szilárd gyógyszerformák: krémek, kenőcsök, gélek, kúpok, oldatok – kutatását és fejlesztését végzi a Szegedi Tudományegyetemmel, a Pannon Egyetemmel, és a Természettudományi Kutatóközponttal együttműködésben.  Az új készítmények piacra kerülését segítő gyártókapacitás kialakításának munkálatai 2017 őszén kezdődtek. A 2019-re felépült új üzemben a galenikus termékek gyártásához szükséges technológiákat alkalmazzák, a gyógyszereket egyedi dobozazonosítóval és dézsmabiztos csomagolással látják el.

 A konzorciális partnerekkel folyó közös munka eredményeként olyan ismert hatóanyagokat tartalmazó új készítmények kerülnek kifejlesztésre, amelyek lehetővé teszik egyes betegségek jelenleginél hatékonyabb kezelését.„Ez egy kiemelt jelentőségű esemény az Egis életében, mivel tovább folytathatjuk exportpiaci terjeszkedésünket a projekt keretében fejlesztett és a most átadott üzemben gyártandó, a világpiacon is versenyképes új készítményekkel " – emelte ki Hodász István, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója az átadási ünnepségen.

WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox