Kulcsszó: tudásmegosztás

Sokszínű kémia néven ingyenes online kémiaérettségi előkészítő indul

Az online, ingyenesen elérhető kémiaérettségi előkészítő, illetve az annak helyet adó platform az Egis Gyógyszergyár Zrt. indítványára valósult meg. A négy rangos egyetem – a Budapesti Műszaki Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem – valamint az Egis közreműködésével létrejött, hiánypótló oktatási kezdeményezés elsősorban a kémiaérettségi előtt álló diákoknak nyújt segítséget.

Több

Együttműködési megállapodást kötött az Egis és a METU

Az ezt rögzítő dokumentumot dr. András Klára humánerőforrás-igazgató és dr. Papp-Váry Árpád dékán írta alá.

Több

Interaktív tantermet adtak át az SZTE GYTK-n

Online és jelenléti oktatásra egyaránt alkalmas, korszerű eszközökkel felszerelt előadótermet adtak át a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A helyiség kialakítását, berendezését vállalatunk 15 millió forinttal támogatta.

Több

Boldog gyereknapot - gondolunk a legkisebbekre is!

A gyereknap alkalmából egy mesét hoztunk; olyan mesét, ami a kémiához kötődik. Mi az Egisben szeretnénk minél többeknek megmutatni ennek a tudományágnak a szépségeit. A generációs sokszínűség mellett elkötelezetten az is célunk, hogy minden korosztályt megszólítsunk, a legkisebbeket is.

Több

Idén is támogatta az Egis a Hevesy György kémiaversenyt

Egyedülálló módon, a 13-14 éves korosztály számára, az egész Kárpát-medencére kiterjesztve rendezi meg természettudományos tárgyakból tanulmányi versenyeit a Magyar Természettudományi Társulat. A Hevesy György kémiaverseny megvalósulását ebben a tanévben is támogatta vállalatunk.

Több

Egyéves gyakornoki programunk, az Egis Next Generation

Több mint egyszerű gyakornoki lehetőség: a résztvevőket a szakmai feladatok mellett karrier-tanácsadással, képzésekkel és igazi közösségi élményekkel várjuk.

Több

Gyógyszeripar A-Z-ig – már a Szegedi Tudományegyetemen is

Az Egis népszerű kreditpontos kurzusa már az SZTE hallgatói számára is elérhető.

Több

Innovatív, nagy hozzáadott értékű gyógyszerhatóanyagok és -készítmények kutatás-fejlesztése kardiológiai, onkológiai és a központi idegrendszeri betegségek területén

Sikeresen zárult az Egis Gyógyszergyár Zrt. állami támogatással megvalósult szív- és érrendszeri, onkológiai és központi idegrendszeri gyógyszerkészítmények kutatását-fejlesztését célzó projektje.

Több

Létfontosságú az Egis folyamatos működése

Milliók életminősége múlik gyógyszereink elérhetőségén, mivel az Egis adja el a legtöbb doboz gyógyszert Magyarországon. Ezen belül a népbetegségnek számító szív- és érrendszeri megbetegedések terápiájához a magyar orvosok a leggyakrabban Egis-készítményt választanak. Gyógyszerkészítményeinkből 38% szív- és érrendszeri, 17% központi idegrendszerre ható, 10% daganatellenes és immunoterápiás, 10% légzőrendszerre ható készítmény, ezek folyamatos szedése elengedhetetlen a betegek életminőségének fenntartásához, a terápia sikeréhez.

Több

Egis stand és előadás az ELTE TTK nyílt napján

A január 17-i esemény célja a természettudományok iránti érdeklődés felkeltetése, a pályaorientáció elősegítése, az ELTE-n zajló egyetemi élet megismertetése és vonzóvá tétele.

Több
WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox