Kulcsszó: Körmend

Megerősítette együttműködését az Egis és a körmendi kosárlabdacsapat

A többéves hagyományt folytatva a gyógyszeripari nagyvállalat meghosszabbította együttműködését a Vas megyei város kosárlabdacsapatával. A legendás piros-fekete alakulat továbbra is Egis Körmend néven folytatja menetelését a bajnokságban.

Több

Vállalatunk alapításának 110. évfordulójára emlékezünk

1913. február 19-én jegyezték be Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyár Rt. néven az Egis Gyógyszergyár Zrt. jogelődjét.

Több

Tovább bővül az Egis Gyógyszergyár Zrt. körmendi telephelye

Összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitásait a következő években az Egis Gyógyszergyár Zrt. a körmendi telephelyén. Az Egis a fejlesztéseket saját tőkéből, valamint az azt kiegészítő 1,2 milliárd forint kormányzati támogatásból valósítja meg – jelentette be Poroszlai Csaba vezérigazgató. Ezzel együtt összesen több mint 17 milliárd forint értékű beruházás valósul meg az Egis körmendi telephelyén 2019 óta.

Több

Két új üzemet adott át az Egis Körmenden

Egyszerre kettő, állami támogatással megvalósult technológiaintenzív fejlesztés zárult az Egis Gyógyszergyár Zrt. körmendi telephelyén. A beruházásokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter avatta fel október 15-én a vállalat vezérigazgatójával, dr. Hodász Istvánnal. Az új csomagolóüzem mellett egy speciális tudás- és technológiaigényű, jellemzően onkológiai gyógyszerek gyártására alkalmas üzemet is létrehozott az Egis, mely ezáltal az onkológiai készítmények területén a fejlesztéstől a hatóanyaggyártáson át a késztermékgyártásig valamennyi gyógyszeripari értékteremtő folyamatot képes vállalaton belül megvalósítani.

Több

Befejeződött az új galenikus gyógyszerek fejlesztését és innovatív gyártóüzem építését támogató projekt

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. GINOP-pályázaton nyert támogatással fejlesztett új galenikus készítményeket, melyek előállítására innovatív gyártóüzem is épült a vállalat körmendi telephelyén. Az új üzem 2019 nyarán kezdte meg működését. A projekt keretében végzett kutatások 2021-ben fejeződtek be.

Több

Újabb évfolyam szerzett vegyipari képesítést a Rázsó Imre technikumban az Egis támogatásával

Tizenegy diák szerzett gyógyszerkészítmény-gyártó szakképesítést a tanév végén a Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikumban. Az intézmény az Egisszel együttműködve folytatja duális vegyipari képzéseit, melyek keretében a gyakorlati ismereteket kollégáinktól sajátíthatják el a diákok.

Több

Gratulálunk, Egis Körmend!

Az Egis Körmend U20-as csapata országos bajnoki címmel zárta a 2020-2021-es idényt.

Több

Hajrá, Egis Körmend!

Egis Körmend – a Vas megyei legendás kosárlabdaklub játékosainak mezén olvasható felirat is tudatja, hogy vállalatunk és a piros-fekete csapat újabb egy évre kötött névszponzori szerződést.

Több

Ha sok kerékpárt látsz, ez Körmend!

Az Egis körmendi gyáregységében egy több mint 500 biciklit befogadó fedett tároló jelzi, az itt dolgozók szinte mindannyian használnak kerékpárt.

Több
WarningAz Ön böngészője elavult. Ez megjelenítési hibákat okozhat. Kérjük váltson Internet Explorerről más böngészőre! Chrome || Firefox